Megmutatta, hogy van kiút az abszolút kilátástalan anyagi helyzetünkből. Így már bízom benne, hogy egyszer valóban úgy fogok tudni élni a családommal együtt ahogy mindig is szerettem volna.
Albert Péter, 37 éves Műszerész
Egy minőségi életszínvonal elérésének lehetőségét. A legfontosabb, hogy nem csak azt mutatta meg, hogy hogyan lehet élni, hanem hogy hogyan lehet oda ELJUTNI!!
Kukk Pál, 31 éves Vállalkozó
Bizonyságot adott arra vonatkozóan, amit már évek óta sejtettem, csak egymagam nem tudtam átlátni. Eszközt adott a kezembe amivel megvalósíthatom a céljaimat.
Ökrös Kálmán, 36 éves Eladó
Azokat a döntéseket segít ez a 3 nap átértékelnem amik az életem elkövetkező időszakában egyre sürgetőbbé válnak. Nagyon sokat köszönhetek ennek a 3 napnak sok mindent már most másképp látok.
Treszkán Adnrea, 25 éves Tanuló
Újra álmodható álmokat, anyagi vágyaim sötét alagútjában annak végén beszűrődő fényt. És megerősítést a Terminátor c. filmből vett mottómhoz: Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed…..
Veress Zsolt, 31 éves Ügyész
"Megtanultam, azt hogy ne "féljek" gondolkodni, álmodozni mert ez nagyon fontos ahhoz, hogy céljaimat elérjem. A másik fontos dolog, hogy változtassam meg gondolkodásomat, mert enélkül nehéz fogom tudni elérni álmaimat, céljaimat."
Zsoldos Gizella, 30 éves
Az űrlap beküldésével Ön jelentkezik a 3 napos tanfolyamunkra és regisztrál weboldalunkon. A regisztrációt követően e-mailben küldjük ki a bejelentkezéshez szükséges jelszót.